3Sat: Elszigetelődött, embertelen hely ez a Magyarország

Fischer és Parti Nagy magyargyűlölő szarrágók. A véleményük előre borítékolható hülyeség. Ami érdekes, hogy Heller banya és Konrád balfasz már más húrokat penget. Ők már látják ez nemcsak a magyaroknak rossz, mert ahhoz bármikor adják a szavazatukat, hanem az európai zsidó uralmat is veszélyezteti. Ezt írta felül Fischer és Parti Nagy gyűlölete.

A Hauptbahnhofon is eü maszkban voltak a rendőrök

Akkor gyerünk magyarok fel Németországba!!!!!

Ez a kultúra nagyon furcsa dolog „bír” lenni. A kultúra mindent áthat, mert ez az a szabályrendszer, amit az ember mindenkori társadalmában megteremt mesterséges rendezőelvként - felülírva ezzel a természetes környezetének nyers, „élethalálharc” irányadását. Megteremtve ezzel a saját, néha nyakatekert, néha nevetségesen elnéző, néha meg a természeti törvényeket is meghazudtolóan brutális rendezőelvét, de ettől a határfeszegetéstől ember az ember, és az egész nem egyszerű. Nem is olyan egyszerű. Kultúra az is, hogy ebédhez ülve késsel-villával eszünk. Kérdés persze, hogy egyszerre késsel-villával, vagy felváltva késsel-és-villával (ez mindössze kétszáz éves dilemma Európa és Észak-Amerika között, mégis megmosolyogtató vagy késhegyre menő ellentéteket szülhet kifigurázva a másik álláspontját, hogy mit is tartunk kultúrának, kulturáltságnak). Vagy ehetünk evőeszköz nélkül jobb kézzel, mert a bal kezünk az altestünk környékén végzett funkciói miatt tisztátalan lesz, és nem kívánatos az étkezések során. Nofene. Valamint kultúra az ennél sokkal súlyosabb értékítélet is, legyen az akár embertársaink életéről szóló döntés. Minden kultúrának van saját rangsora, mi a főbenjáró, mi nem, mi fér bele, mi nem. Egyik kultúrában vérlázító, ha a villamoson valaki arcon tüsszent vagy böfög, másik kultúrában belefér, ha egy nyilvános autodafé keretében, adott kultúra szerint főbenjáró bűnt (pl. bolti lopás, házasságtörés) elkövető ember lefejezésekor nyaki artériájából a még meleg vére ráfröccsen a ruhádra. Pár száz éve meg az egyik kultúrában sem okozott olyan nagy problémát ugyanez. Na, ja. Csak azóta itt eltelt pár száz év, vatevör. Vicces volna az egész, ha nem emberéletekről szólna. Az emberéleteket most nem úgy értem, hogy megszületik-él-él-él-meghal, csak úgy céltalanul, hanem úgy, hogy valaki „kitudjamiért” a világra születik, de ha már így lett, próbálja megtalálni a helyét, az élet értelmét, boldogságát, teljességét a maga Istentől fakadó nagyszerűségével, és embertől fakadó gyarlóságával együtt, ami adatott, és amíg adatott. Megélni az életet kultúrája és saját igényei szerint. Ütközések? Persze, hogy vannak. Nem minden kompatibilis, és el kell ilyenkor dönteni, hogy mit is akarunk, választani kell. Mindent nem lehet, még a mesében sincs olyan, hogy valami minden oldalról nézve rózsaszín. Elütöm az egészet egy viccel, ha nem gond. „A trópusi égövről egy hiperpigmentált ember hazánkba turistáskodik, és mit tesz Isten, egy piacra téved. Megáll egy stand előtt, hazai zöldségek, gyümölcsök ládákban, kosarakban. Kérdi az eladót: - Ez a hosszúkás narancssárgás-pirosas, az micsoda? - Az? Répa. - Finom? - Hogyne! Finom, egészséges, sok benne a béta karotin. - De érdekes! Ilyet még nem láttam! Tíz darabot kérek belőle, de kérem, hogy külön csomagolja egyenként, viszem haza rokonaimnak, ismerőseimnek, ilyet még biztosan nem ettek! És az a sárgás-pirosas, szőrös, gömbölyű, az mi? - Őszibarack. Most van szezonja. Édes, lédús, magvaváló. - Igen? Ebből kérek húszat, de kérem egyenként külön csomagolva, tudja, a rokonoknak. Az a lila színű kisebb, az mi? - Szilva… (egy ér kidagad az árus halántékán…) - Ez is érdekes! Harmincat kérek, külön csomagolva. És az a kis fekete? - Az mák, bazmeg, de nem eladó!!!” A cérna néha apróságokon szakad. Néha észre sem vesszük. Mit lehet akkor? Mit kell? Érdekeljen engem, hogy másnál mitől szakad a cérna? Nehéz döntés. Adjam ingem-gatyám-kajám (életem, házastársam életét, gyerekem jövőjét) a szegény (?) rászoruló ismeretlennek, vagy telepítsek aknazárat, rendeljek el tűzparancsot határaim (magam,szeretteim) védelmében, lőjek mindenkit halomra? (Muszáj végletesíteni, hogy plasztikus legyek.) Vagy nem is olyan nehéz a döntés. Még a kereszténység is csak elfogadást, befogadást hirdet, nem azt, hogy legyél debil, rendeld alá a saját, szeretteid, hazád, kultúrád érdekeit és értékeit másokénak, idegenekének, pusztulásra ítélve fajtádat, azt a világot, amibe születtél, amiben felnőttél, amiben hittél, hogy nyomorult egód életképtelen, életidegen eszmék dicsfényében sütkérezzen egy rövid ideig. Vagy ne legyünk vallásosak, hívő emberek. Darwin után szabadon röhöghetjük körbe azt, aki dodóként ilyen szinten alul marad a természetes kiválasztódás nagy játékában, kést ad az agresszívabb kezébe, és még a nyakát is odatartja, kezét pedig hátul összekulcsolja. A kollektív szuicid hajlam egy egész társadalom esetében nem egy nyerő perspektíva, és a jogos önvédelmet azért nem kellene feladni. Sajnálom azokat, akik nem látnak messzebb a napi problémáknál, eseményeknél, akik csak itt-és-most gondolkodnak. Leragadnak annál, hogy borzalom, valahol messze tengerbe fulladt egy kisgyermek (a szomszédos településen meg halálra gázolt egy másikat egy felelőtlen kamionos, csak azt nem kapja fel a világsajtó), egy másikba aljasul fajilag belerúgtak (itt az országunkban!!!, ami ugyebár elő sem fordul nap-mint-nap bármelyik általános iskolánkban…), vagy annál, hogy hetekre szeméthalom lett egy ország néhány ezer ember átvonulásától, akik feketék, büdösek, nem beszélnek a nyelvünkön, félelmet keltenek, követelőznek, a hatóságok vérlázítóan elnézőek velük, néhol blokkolják a közlekedést (de amúgy sok vizet ezen felül pillanatnyilag nem zavarnak). Azt a gyereket eltemetik, a szemetet meg majd eltakarítják. Helyileg. Az egészet meg elfelejtik. Helyileg. Ezek kicsinységek, ennél nagyobb a gond. Illetve majd lesz, pár év, évtized, nemzedék múlva, de úgy látszik, hogy a legtöbb emberre nem ilyen eszközzel akarnak hatni a megmondók. (Tényleg annyira magas és érthetetlen volna, hogy nem egy pillanatnyi, pár hétig-hónapig tartó lokális eseményről van szó, aktuális, le-fel kerekíthető számadatokról – amit mindenki saját politikai szájíze szerint igyekszik magyarázni és meglovagolni -, hanem egy elhúzódó, még a majdani generációkat is igencsak érintő, súlyos globális válságról?) Pár nap, pár hét, a mai tüneti problémák az éppen alakuló körülmények miatt elmúlnak, vagy éppen valamiért „jegelik” őket, hirtelen nem lesznek problémák, azután ezek az apróságok – a mai hírek hangulatkeltései - már nem fognak számítani. Aggódni nem kell, jönnek helyette újabbak, sokkal súlyosabbak, amiket ha konkrét tettek nem is követnek majd, mindenesetre jó táptalajt adnak a sárdobálásra. Mindig kell valami kézzelfogható kapaszkodó az elveknek, legyenek azok mégoly silányak is. Legjobb példa a média, és a politikusok. Aki egy héttel, egy nappal ezelőtt mondott valamit, az a helyzet változására való tekintettel most mondhatja szemrebbenés nélkül az ellenkezőjét, reménykedve abban, hogy ha a mostani elég hangos, feledteti majd az éppen ezzel ellentétes korábbiakat, a felelős mindig más, az „emberek” meg úgyis gyorsan felejtenek. Mindegy, most legyen meggyőző, és most legyen szenzáció. Csak ettől a probléma még nem lesz megoldva. Az „emberek” úgy látszik, régebben előrelátóbbak voltak. Kicsit közelebb álltak a természetes élethez, közelebb volt számukra az elmúlás hirtelen lehetősége is, ezért jobban megfontolták azt, hogy mit mondanak, mit tesznek (rövidebb) életükben, és mit hagynak utódaikra. Talán nem volt olyan hülyeség az, amikor az ember elsősorban nem individuumként gondolt magára, hanem egy közösség vagy család (dinasztia) tagjaként, az egocentrizmus, nárcizmus nem hajszolta egy magas sziklacsúcsra, amiről ma már nem csak elődei emlékezetére és az utódai érdekeire rondít magasról, de szűklátókörűségből még a saját életének időintervallumát sem veszi figyelembe, napokra, hetekre koncentrál (carpe diem), csak most menjen minden szoftli, ízili, píszí, utána meg jöhet az özönvíz, majd azt is megoldjuk okosba. Tényleg ilyen nehéz? Igen, úgy látszik, ilyen nehéz.